Hell Miksa Rudolf S. J.
(Maximilian Hell)
1720. május 15-én született Selmecbányán.(Eredeti
családneve Höll volt, 1760-ban változtatta Hellre.)
A selmecbányai gimnáziumban tanult, majd 1738-ban Besztercebányán
belépett a jezsuita rendbe. Noviciátusi éveit Trencsénben
töltötte, majd 1741-tõl Bécsben tanult.
1744-ben már saját csillagászati megfigyeléseket
közölt. 1745-tõl a lõcsei gimnázium tanára,
1748-tól 52-ig teológiát hallgatott Bécsben,
itt írt társai számára egy tudományos
kisenciklopédiát.1751-ben szentelték pappá.
Besztercebányára került és innen irányította
a nagyszombati csillagda építését, majd Kolozsvárra
utazott tanárnak és az ottani csillagda építésének
irányítására.
1755-ben Mária Terézia kinevezte udvari csillagásznak
a bécsi csillagdába. A kor legnagyobb csillagászai
is elismerték lelkiismeretes munkáját. Az egri és
a budai obszervatórium tervezésében és felszerelésében
is részt vett.
VII. Keresztély dán király a Vénusznak
a Nap elõtti 1769. június 3-i átvonulása megfigyelésére
Vardöbe hívta meg Hellt.
Sajnovics János társaságában 1968. áprilisában
indultak útnak; sokrétû természettudományos
megfigyelést végeztek útjuk során.Sikeresen
elvégezték az útjuk céljául szolgáló
mérést, közben Sajnovics felfedezte a magyar-lapp nyelvrokonságot.
A rend 1773-as eltörlése miatt megszünt Hell támogatása,
így a világi papság kötelékébe
lépett. A nehézségek ellenére folytatta tudományos
kutatásait a csillagászat, földrajz, néprajz,
történelem, fizika, teológia tárgykörében.
1776-ban Csillagászati naptárt adott ki.
1792 tavaszán meghült, és betegségébõl
már nem gyógyult fel. Április 18-án hunyt el. |
|